Poszter

Tapéta poszter

A tapéta poszter igazi virágkorát a 70-es évek végén és a 80-as évek elején élte. Ekkoriban a legáltalánosabbak a különböző tájfotókat ábrázoló tapéta poszterek voltak, melyek kiválóak voltak arra, hogy a szürke hétköznapokból az ember varázslatos tájakra kalandozhasson el gondolatban. Napjainkban azonban a tapéta poszterek újból reneszánszukat élik és a tájképek mellett ma egyre divatosabbak a 3d-s effektusokat, nonfiguratív grafikákat, vagy éppen art deco stílusú festményeket ábrázoló poszterek, sőt egyre trendibbnek számítanak a fekete-fehér tapéta poszterek is.

Egy tapéta poszter méretéből fakadóan valóban helyet követel magának a szoba falán, így csak olyan felületre helyezzük fel ezeket, ahol biztos hogy nem fogja részben sem eltakarni azt semmilyen bútor, hiszen így könnyen megtörhetjük a poszter nyújtotta összhatást. Persze ez sem lehet akadály, hiszen az ilyen poszterek többféle méretben is kaphatóak, így választhatunk otthonunkba 1, 4, vagy 8 részes változatot, mely poszterek között találhatunk álló, vagy fekvő képábrázolásúakat egyaránt.

Copyright MAXXmarketing Webdesigner GmbH
Az oldal tetejére!